MT_logo

Albert Tímea

2012-ben jelent meg az első könyvem a Gipsz égbolt, egy kis kiadó gondozásában. Akkoriban még nem volt ennyire elterjedt a self-publishing, így fogalmam sem volt, hogy mit is kellett volna kezdenem a megjelenés után. Próbáltam eljuttatni a könyvemet bloggereknek, kulturális magazinoknak nem mondhatnám, hogy nagy sikerrel. Ez még a Facebook térnyerése előtt volt. Szóval ott álltam a kis könyvemmel, mögöttem egy olyan kiadóval, akik nem igazán foglalkoztak velem, és minimális önbizalommal. Ekkor megfogadtam, hogy ha valaha olyan pozícióba kerülök, hogy képes leszek segíteni másoknak, nekik fogom szentelni az életem.

Aztán arra is rájöttem, hogy aki csak ül és vár, azzal nagyon ritkán történik valami rendkívüli. Így hosszas dilemma után egy korábbi blogger társammal, Gellér Zsuzsannával arra jutottunk, hogy látre kell hoznunk egy olyan oldalt, ami segíti azokat a művész palántákat, akik hasonló cipőben járnak, mint én. Így jött létre a Lendület Magazin 2013-ban. Egyre több szerkesztőt toboroztunk, és azóta már nagyon sok mérföldkövet letettünk magunk mögé.

2016-ban megjelent az ötödik könyvem is, és közben kiadót is váltottam. Elkezdtem dolgozni a Colorcom Kiadónál, ahova átköltöztettem a korábbi könyveimet, és végre valóra vált az az álmom is, hogy a szerzőket már nem csak bemutatjuk a Lendület Magazinban, hanem eljuttathatom őket egészen a könyvkiadásig.

2016 számora a változások, és a kihívások éve volt. Rengeteg rendezvényt szerveztem, mert tudtam, hogy fontos az, hogy személyesen is megjelenjünk azok életében, akik addig csak online formában követtek. Rendeztünk Lendületes Teadélutánt és egy Workshopot is a szerkesztőinkkel. Utána pedig két Könyvmustrát, a Colorcom-os szerkesztőkkel.

Kapcsolódj Timivel